Nyár végéig több mint ezer véradást szerveznek országszerte

Budapest, 2017. július 6., csütörtök (MTI) – Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A két szervezet a “Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!” elnevezéssel meghirdetett véradókampányával többek között a Balaton környékén és fesztiválokon igyekszik fenntartani a véradói aktivitást – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A kampányt azért indították, mert nyaranta minden évben csökken a véradások száma. Év közben egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a nyári hónapokban azonban – a nagy meleg, a sokakat érintő allergiaszezon, valamint a nyaralások miatt – kevesebben mennek vért adni. Márpedig a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez a nyári szezonban is szükség van vérre – hívták fel a figyelmet.

A két szervezet azt kéri, hogy aki betöltötte a 18. életévét és egészségesnek érzi magát, vegyen részt véradáson és buzdítsa erre ismerőseit is. A pontos helyszínek és időpontok a www.veradas.hu weboldalon találhatók, és elérhetők a Véradás-Vöröskereszt ingyenesen letölthető mobilapplikációval is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.